2011. június 21., kedd

a prok... a rajzolásról...

 Ismét a rajzolásról... szerencsére idő van elmélkedni... együtt teszem a nyolcadikos vizsgázókkal, akikre felügyelünk, merthogy minden más tevékenység tilos a felvigyázáson kívül... de szerencsére a gondolkodásnak a távolba révedő tekinteten kívül nincs kézzelfogható jele... azt pedig fogja fülön, akinek van hozzá tehetsége...
Szóval, ezekben a csendes órákban, tollaktól sercegő padok társaságában kérdések merülnek fel és válaszok születnek... amit aztán könyvek lapjain kell ellenőrizni, kutakodni és megnyugodni... továbbgondolni és továbbvinni a hogyanokat és miérteket (juj, ez mindig olyan izgalmas)...

Mert vannak pro-k és vannak kontrák a rajzolás tanítása mellett és ellen. Számbavettem őket...Most a prokat és remélem hamarosan a kontrákat is...

Ha feltesszük a nagy kérdést, mi a rajzolás, adódik is a válasz: a képzeti képek megjelenítése a papíron. Ahhoz, hogy legyen amit papírra vetni, előszőr szükségünk van egy belső képre a lerajzolni kívánt tárgyról... -ez természetesen lehet külső tárgy is (amikor kiteszünk egy almát pl. a gyerek elé), de kétségkívül a legtöbb esetben a belső képekkel dolgoznak a gyerekek (ritkán láthatunk csendéleti kompozíció mellett rajzoló gyereket)...- Magától adódik a feltételezés, hogy ha pontos belső képekkel rendelkezünk, akkor pontosabbak lehetnek a rajzaink is... És ha fordítva tesszük fel a kérdést, vajon a legtöbb felnőtt miért nem tud jól rajzolni, elég ijesztő a válasz: mert nincsenek jól meghatározott, jól körülírt belső képei az élet tárgyairól, jelenségeiről... ezért gyorsan hozzáteszem:  ahhoz hogy rajzaink minél potosabban tükrözzék a valóságot bizonyos kézügyességre is szükség van, a képzeti képek leképezéséhez...

 De nézzük most a képzeti képeket. Ezek a tárgyak, jelenségek lényeges tulajdonságainak a belső képei (jobb esetben), amire a megfigyelőképességünk segítségével teszünk szert. Megfigyeljük, hogy melyek a tárgy változatlan, ismétlődő és nélkülözhetetlen jellemzői és elraktározzuk őket a későbbi felhasználás érdekében. Első képeink a tárgyakról elmosódottak, esetlenek, de ha megfigyeljük őket, alakítjuk a további tapasztalatok függvényében, a valóság hű képei lehetnek...

Azt hiszem mindannyiunknak ismerős a helyzet, amikor a gyerek rajzol egy emlőst pl., négy lábbal és farkokkal, de erről az emlősről mi nem tudjuk eldönteni, hogy pontosan melyiket is rajzolta, tőle kell megkérdeznünk... Ez a gyerek tudja az emlősők lényeges jellemzőit (négy láb, farok), van is róla egy belső képe, de az emlős-kategórián belüli megkülönböztető jegyek még nem tiszták... ahhoz meg kellene figyelje azokat (milyen az orra, füle, farka alakja, formája)... ami ezen a szinten még nem történt meg...

 adódik a feltevés, hogy minél többször figyelte meg a gyerek, hogy milyenek a tárgyak a valóságban, annál pontosabban le is tudja rajzolni őket... és ennek fényében ha felteszem a kérdést, hogy kell-e tanítani a gyerekeket rajzolni?, a válasz: igen, érdemes lenne vele foglalkozni...a figyelmüket kéne irányítani, hogy megtalálják a lényeges jellemzőket, majd a fontos tulajdonságok melletti formai gazdagságot és változatosságot

 mert: - fejleszti a megfigyelőképességet
          - biztosítja a minél valósághűbb belső képek kialakítását, ami a tárgyi alapját képezi a gondolkodásnak
          - edzi a gondolkodási folyamatokat (mint analízis, szintézis, egységekre bontás és összefoglalás, kategorizálás stb...)

 A másik lényeges összetevője a rajzolásnak a kézügyesség. Nem elég pontos képekkel rendelkezni a lerajzolandó tárgyról, a vonalakat mégis a kezünkkel húzzuk a papírra és nem mindegy ennek az edzettsége... szándékosan írtam, edzettsége... mert a kézügyesség gyakorlás révén fejlődik... és minél többször vesszük a kezünkbe ceruzát, annál könnyebben kerülnek a papírra a fejünkben húzott vonalak...

 de szerencsére a gyerekek kísérletező szelleműek és a legtöbb gyerek imád rajzolni... kezdetben legalábbis... aztán a mi reakcióinktól függően, a lelkesedés alábbhagy vagy megerősődik... mert a gyerekek márcsak ilyenek, külső irányítás alatt működnek, de a belső kontroll egyre nagyobb teret kap... és ha a dícséret fenntartja a rajzolási folyamatokat, a kritikai érzék kialakulásakor van mit értékelni... mert a gyerek addig szeret rajzolni... és ha ez idő alatt irányítgatjuk a rajzolási teljesítményét, akkor továbbfolytatja a rajzolást, mert saját magának is tetszik, amit csinál...

 Mindezek után, azt hiszem már nem is kérdés, hogy hogyan taníthatjuk, irányítgathatjuk gyerekünk rajzolási készségeit: megfigyeljük a természetben, a valóságban a tárgyakat... beszélünk róluk... megállapítjuk a lényeges, nélkülözhetetlen tulajdonságokat... mert a rajzolás nem egy önálló tevékenység... együtt működik a gondolkodással, rendkívüli mértékben fejleszti azt és felgyorsítja a tanulási folyamatokat... érdemes hát időt szánni rá...

2 megjegyzés:

  1. szia Andi! Már hónapok óta tervezem, hogy írok pár sort, annyira szépek a munkáid, és ez a sorozat a rajzolásról is nagyon jó. Javasoltam a többieknek is itt: http://kismamablog.blogspot.com, ha nem baj :)

    VálaszTörlés
  2. szia Ildikó! köszönöm az ajánlót, igazán megtisztelő... remélem nem baj, hogy pont most szakad kicsit meg a rend, de majd minden folytatódik a maga kerékvágásában pár hét múlva... és akkor még én is elidőzöm és gyönyörködöm még a kis Nóritokban kedvemre...

    VálaszTörlés