2011. június 7., kedd

Micimackó és a méz...

 Méz? Talán ezt nem is kell annyira kihangsúlyozni. Mert Micimackó, ha egyszer alkalma van rá, akkor mézes. Önszántából: csupa ragacs...
Szóval, kezdődött úgy a történet, hogy Micimackó elhatározta, haditervet vált. Csak nincs az úgy jól, hogy a méhek vannak, gyűjtenek is édesebbnél édesebb, finomabbnál finomabb mézet és neki nem adnak. Persze emlékezett, hogy a kis fekete felhő-ötlete nem vállt be. Jónéhány csípést sikerült csak bezsebelnie, vagyis inkább elszenvednie. Sajgó, viszkető, dagadt csípéseket, ami elképsztően megnehezítette mindennapi létezését. No, ezért gondolta, hogy haditervet eszel ki. A terv felállításához alaposan tanulmányozta a méhek viselkedését. Kiült a közeli dombra, a méhek fészkével szemben és naphosszat figyelte, mi minden történik a fészek közelében. Tetszett neki ez a munka, nézelődött és közben a kimeríthetetlen mézesköcsögre gondolt.  Először ötre, majd tízre, de nem is, inkább húszra, vagy százra? Akár száznál is több lehet... Száznál több, mézzel teli köcsög... Ez lenne a gazdagság, a boldogság, az elégedettség...
 Elvirágzott már az akác és készülődni kellett a szüretre, amikor Micimackó szomorúan állapította meg, hogy bár egész nyáron itt lógatta a lábát, mégsem tudja, hogy is kezdjen hozzá... mert kétség nem fér hozzá, hozzá kell látni a munkához... itt az ideje... a száznál több köcsög most telhet meg... vagy csak húsz, netalántán tíz?... a tíz is jó lenne... de hogyan is legyen? no, de belevág, majd csak lesz valahogy...

Malackához kopogtatott be először. De Malackának sűrgős teendői akadtak. Hogy a takarítás, meg a rendrakás, meg amúgy is megigérte, hogy meglátogatja Bagolyt.
 - És holnap? Akár holnap is mehetnénk mézet gyűjteni...
 - Hát, holnapra is megigértem, hogy elmegyek Bagolyhoz- mentegetőzött Malacka.
 - És a holnapután? Talán még holnaputánig várhatUNK.
 - Hogy holnapután? Nem, nem lehet. Akkor is megigértem Bagolynak, hogy nála teázom.

Így szomorúan mendegélt hazafele Micimackó, útbaejtve Nyuszi házát. Ő épp menne, de a berakás, meg a kapálgatás, no és ott van az öntözés is. De jó, legyen. A barátság az barátság...

Micimackó előkészítette a bödönöket. És máris útra készen volt. Egy nagyon kidolgozott haditervvel. Legalábbis Nyuszinak ezt mondta.
- Megyünk és elvesszük a méhektől, azt ami az enyém. Ennyi a nagy haditerv.
- Ez a haditerv? Ez nem haditerv. Ez csak az, hogy te mit akarsz. De hogyan vesszük el?, ez a kérdés- Nyuszi gyorsan háborodott fel. És sokáig duzzogott. - És ezt csináltad, egész nyáron? Egész nyáron... Ha én ezt tenném, az én répáim és káposztáim haditerv nélkül, hogyan is nőnének?... Micimackó, HADITERV... ez a lényeg, a HA-DI-TERV... jaj, nincs haditerv- mit csinálunk hadterv nélkül?- de azért követte Micimackót.

A megszeppent Mackót csak addig játszodta Micimackó, amíg a méhekhez értek. Itt már egész ijedt-Mackó képét öltötte, de kimutatni Nyuszi előtt, hogy iszkolásra fogná a dolgot, nem merte.

Ezért nekilátott. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fészek hátánál közelítette meg a méheket. Gondolta, észre sem veszik mit ügyködik ott hátul. Ha meg megkérdik, hogy mit is keres, azt mondja, hogy kukacokra fáj a foga és aztán hosszan ecsetelni fogja, hogy még nekük is segít az élősködöktől megszabadulni. Csupa baráti szeretetből. Kis lyukat vájt a fába, amit egyre és egyre nagyobbra tágított. Közben fütyörészett és dúdolgatott. Aztán csak egyszer elért a fészekig, belenyúlt és egy nagy lépet emelt ki belőle. Lemászott a fáról és iszonyú futásnak eredt. A méhek meglepődtek, de nem követték. Kiszopogatta a domb tetején a mézet, azt sem bánta, hogy az aranybarna méz végigcsorog a könyökén. Felbátorodva sikerén, ismét probaútra indult.

  - És én? Én mihez kezdjek? Itt ácsorgom és várom, hogy a haditerved megszülessen. És azt is, hogy kipróbálhasd- duzzogott még mindig Nyuszi. Bár öszintén megvallva elég jól elvolt. Elnézegette a tájat, a szélben lengő fák leveleit. Megnyugvással állapította meg, hogy a cseresznyék jó kövérre híztak. Elbeszélgetett a felé repülő katonaléggyel, skorpióléggyel, hosszan diskurált a két fürgegyíkkal. És a rozsdafarkúnak is elmesélte, nagy fejcsóválva, hogy mit is keres ő, a mezei nyuszi itt a domb tetején. No, de midezt nem tudta Mackó, így duzzogásra fogni a dolgot, csak nyerességgel zárulhatott...
- Hát, Nyuszi, akár be is rakhatnád a mézet a köcsögeimbe... ha már eljöttél segíteni.- Itt jó távol a méhektől, hogy a gyanakvó népség, rá ne jöjjön miben is sántikálunk.

  Ment is egy ideig ez a dolog. A méhek a gyűjtéssel voltak elfoglalva. Szépen ki-be jártak az elülső nyíláson, mit sem sejtve, hogy a hátsón több heti munkájuk eredménye távozik. A méhek keresőútjukon szembetalálkoztak nyuszival és meglepődve állapították meg, hogy Nyuszi mézzel foglalatoskodik. Nevettek is egy nagyot rajta és visszarepültek a családhoz a hírrel, hogy már a nyuszik foga is a mézre fáj. Ezután még többen jöttek arrafele, látni a csodát. Nevettek, sőt hahotáztak, aztán dolgukra tértek.

  Nyuszi, nagy munkája közepedte elkezdte a-nem-szeretem-annyira-ragadok kifejezést felvenni. A keze, a hasa, az orra, a könyöke, de még a bajsza is csupa ragacs volt. Hasonlóképp Mackó is, de ő ezt nagy büszkeséggel fogadta. Pedig összetapadt még a fülén is a pamacs. Nyuszi győzködte serényen, hogy ennyi elég volt. Hogy így, meg úgy, menjenek már haza, amíg a méhek meg nem sejtenek valamit. Meg amúgy is nagyon gyűlekeznek a felhők. Egyre több és egyre feketébbek. A szél is útra kelt. Egyre jobban és jobban fújt. Nyuszit el  is bűvölte. A fűszálak meghajlottak, bókoltak a vihar előtt.  Játszottak, egymással és a széllel.

 Másodpercek alatt zúdult le egy óriási zuhé az égből. Nyuszi nagy örömére. Ujjongott az esőben. És végre a ragacstól is megszabadult. Kurjongatott, úgyhogy Micimackót jobban megijesztette, mint a vihar maga. Mentette a menthetőt. Már nem is maradt volna, csak vigyék száraz helyre kincsüket. Igy mindketten mámorosan tértek haza. Micimackó egy tejbe-vajba fürdő, vagy inkább mézbe fürdött napot tudott maga után. Nyuszi pedig, hogy végre véget ért a megpróbáltatás és sikeresen zárta ezt a napot is...

 És hogy hol vagyok én a mesében? Talán leginkább Malacka módjára, más teendőim után néztem volna. De adtam még egy esélyt a méheknek és kiderült, hogy nem hiába. Jó volt kinnt lenni, jó volt jól megázni és jó volt három napig forgatni a pergetőt... közben a természetben élni, gyíkok után lesni, madarakat csodálni, apró ízeltlábúakkal barátkozni, cseresznyézni... félni és megnyugodni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése