A múlt szerdán Pannival befeküdtünk a kórházba. Kis sírdogálást követően, Panni megnyugodott. Nincs semmi vész, pár nap kényszerpihenő az ágyban, pár injekció és túl is vagyunk a dolgon... az első nap nem is történt semmi rendkívüli... ettünk, ittunk, kártyáztunk, rajzoltunk, játszódtunk, talán olyan intenzíven és annyit, mint még soha... A második nap viszont eltört a mécses... Panni vigasztalhatatlanul sírt egész délután... hogy neki nagyon hiányzanak a fiúk, menjünk haza... Járványkórházba nem hozhattunk a legényeket, maradt a végeláthatatlan vigasztalás... Sok zsepi kidobása után, jópár mese és gyerekkori történet elhangzása után, Panni arcán végre megjelent a mosoly...
Este a fiúkkal beszélt a telefonon.
Matyi: - Hogy vagy Panni?
Panni: - Jól!- és már tényleg őszintén mondhatta így.
Matyi: - Tudom, hogy nem vagy jól...
Hát, csoda, ha eltört nálam is a mécses...
ha kinyílik a varázsláda és kiszökik belőle a mese fonala, hosszan gombolyodik, át a kerek erdőn, túl az óperencián, még az üveghegyen is át, és közben mesebeli eseményeket él át... hogy merre jár, mit lát és hogyan éli át a vele történteket, hát ez az amit elmesél most nektek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése