2011. május 30., hétfő

böngetők, odobák és a szagócáról is szót ejtünk

 Szeretjük mindenapivá tenni gyerekeink kedves szavait. Bár ez néha bonyodalmakat okoz. Pl. mikor a gyerek lili-t kér, más nem nagyon tudja, hogy mire is lenne szüksége. Vagy mikor odobába megyünk, vajon ezen mit értünk? Netán megpulykáljuk a tojást, no, ez szintén fejtörésre adhat okot. De mi szeretjük ezeket a nyelvújításokat (mint ahogy a kis nyelvújítóinkat is), és használjuk is, a megszokott szavaink helyett, mellett. Annyira, hogy néha a gyerekek is rácsodálkoznak, hogy mások ezeket miért nem mondják, használják, miért nem értik... szóval, tényleg: néha kész bonyodalom...

Ma, a reggelinél ezeket szedtük kis csokorékba, nem is tudom már minek az apropóján. Tény, hogy előszedtük őket... böngettünk, pibumbáztunk, pözsezséztünk, teszeltünk, kukulóztunk... és mint sokszor máskor, most is hozzátettem, hogy ezek a szavak csak nekünk bírnak jelentéssel. És alátámasztandó, megemlítettem, hogy mindez hasonlóan történt, mint Áron új szava, a szagóca születése esetén... Azt is sokáig szamócának mondtuk, de mióta Áron így mondja, valahogy az egész család átvette és hogy nagy esélye van, hogy egy új szó születik családi szótárunkban általa. Pannit nagyon meghatotta a történet. És azonnal munkához látott, hogy Áront kioktassa a szamóca- mikéntjéről... nehogy már ne értsék meg az emberek, hogy miről is beszélünk. Szembeállt Áronnal és többször ismételte:
- Áron, sza-mó-ca... így mondjuk sza-mó-ca... No, hogy is mondjuk Áron a szamócának?- kérte számon pár másodperc után. Mire Áron:
- Hám, bekaplak!


 Áron egy cseresznyét lógatva szalad keresztül-kasul a házon. Kérdem tőle, mit csinál?
Mire Áron: - Nézem, a cseresznye hogyan ringatja magát...

2011. május 27., péntek

nem mindegy

 Apa este fekteti le Áront. Megkérdi adott-e már puszit Anyának és Panninak... mire Áron:
- Nem, a puszinak adtam Anyát és Pannit!

2011. május 21., szombat

papírfaló...

 Elvitathatatlan a kis iskolások életében az első iskolai évnek a fontossága... talán egész életünkre meghatározó lehet, hogyan szembesülünk,- tünk a kihívásokkal, kudarcokkal vagy sikerekkel... talán tényleg most alapozódik a nagy-kicsik személyisége... szóval, akartam erről beszélni velük... és úgy, hogy közben mozogjon a kezük is, de mégis adva legyen a téma... kerülők nélkül, célirányosan, és talán kicsit túlhangsúlyozva azokat a pozitívumokat, melyeket ez az intézmény adhat az embernek...

 elővettem egy nagy kartont, hogy ne aprózzuk el a dolgokat, végülis több mind tízedmagammal álltam neki a munkának... előhívattam pár fotót, előszedtem az összes scrapbook papíromat és irigyelve mindazokat, kik scrapes börőnddel rendelkeznek, lebaktattam a suliba... és nekigyűrkölöztünk... hihetetlen, hogy mennyire nyítottan fogadták a gyerekek, mind az új technikát, mind a csoportmunkát és nem kevésbé a témát...



 

 Hagytam magam irányítani általuk, így órási scrap-oldalunkra millióegy papírfecni került... kisebb-nagyobb, csíkok, körök, vágottak, tépettek... egy nagy színkavalkádba... egy téma fogta össze őket, hogy mi is történt mióta átlépték a suli kapuit...

  Én nagyon élveztem a velük töltött péntek délelőttöt... remélem a gyerekek legalább annyira jól érezték magukat... Az eredmény pedig magáért beszél:

2011. május 18., szerda

májusban is játszóházaztunk...



itt csörög, itt zörög és a kígyó így sziszeg
a kígyó fogja a hasát és nevet... Panni is
gyertek lányok játszani, játszani
tekeredett a kígyó...
beestünk a kútba, vagy mégsem?
készítsünk ostort... így
készítjük is, így...
készítsünk májusi hajpántot
és viseljük is...



2011. május 17., kedd

A világszép kecskebéka...

 Hol volt, hol nem volt, nem a világ túlsó végén, csak a falu túlsó szélén: se nem tenger, se nem tó, csak egy kacsausztató.  Ennek a kacsaúsztatónak a partján állt egy öreg fa, a fa tövében egy nagy, varacskos kő. Ezen a kővön üldögélt egy fiatal kecskebéka és nézegette magát a tó vízében.
 "Istenem, de szép is vagyok!- mondogatta magában. Szép lapos a fejem, két gurgula a szemem, a szám majd hogy körül éri a fejem. Karmos lábaimmal ugrok, mint a bolha, szép hangomért irigyel a... irigyel a... irigyel a fülemüle"...
 

 És ha már olyan világszép ez a béka, elhatározta, hogy felességet keres gyönyörűszép önmaga mellé, illendően gyönyörűségéhez. Probálkozott a Napnál, merthogy a Nap mielőtt még aludni tért volna, megfürösztötte piros arcát a kacsaúsztató vízében. És mivel nagyon illedelmes égitest az égen, nem utasította el azonnal a békát, hanem feltételhez kötötte tűzmeleg kezére a hitvesi gyűrű húzását. Tanítsa meg kishúgát ugrani...
  " csi-ga-bi-ga va-gyok én, hu...ha, hu-ha... a házamat hordozom hu...ha - hu... ha..., el is mennék messzire, ha a lábam engedne"... kifáradva érkezik a csiga az óriási varacskos kőhőz. Nem csoda, hogy pár perc múlva, néhány próbálkozást követően, duzzogva hagyja el a helyszínt.

 
 De duzzog a béka is, oda az estére beigért nász... Nem sokáig  szomorkodik, mert megjelenik a sötétségben nagy ő-fényessége, a Hold... Ismét szerelem a béka szívében. De ahhoz, hogy a nász bekövetkezzen, meg kell tanítani a halakat énekelni...

" Kishal vagyok a tó fenekén, énekelni megtanulnék... Kecskebéka bevállalta, hogy ezt estig megmutatja."-rappelik a békák, de énekhang többszöri nekifutás után sem jön ki torkukon. Annál inkább bírnak cuppogni... És megint oda egy nász...

 De ekkor... és ekkor... na de most... megjelenik a békalány... zöld selyemszoknyában... és persze elhangzik a kérdés is:
  - Ó, te szépség, gyönyörűség, eljössz hozzám felességül?
  - Hogyne mennék, drága párom, erre várok egész nyáron!


 Ezután már nem sok szó esett köztük. Még az este lagzit ültek, szitakötők hegedültek. Tücsök volt a cimbalmos, szúgyog a klarinétos, dongódarázs a nagybőgős. De a násznép se hiányzott. Libacombot vacsorázott. Habos tortát evett rája, még a hideg is kirázta. Akkor aztán hazamentek, tollas ágyba heveredtek.


  Hát, az új pár hol lakott?
  Ahol este jóllakott. Nem egész a világ végén, csak a falu túlsó szélén - se nem tenger, se nem tó, hanem kacsaúsztató-, hol a fűzfa zöld levele kecskebékával van tele. Az ifjú pár ott lakott, ott varrják a papucsot.


Petrolay Margit: A világszép kecskebéka meséje után szabadon átdolgozva...

2011. május 10., kedd

alkotósdi

  Amikor én gyerek voltam valahogy teljesen másként zajlottak a kreatív tevékenységek... nem volt ennyi alapanyag, de nagyon sok technika sem, amit elsajátíthattunk volna vagy amit gyakorolhattunk volna kedvünkre... az információ sem keringett a neten, hogy jobbnál jobb ötletekből meríthessünk inspirációt... így felnőtt koromra maradt, hogy kinyíljon kissé a szemem a világ alkotós részére... ez az egyik dolog, amin szeretnék változtatni a gyerekeim életében... hogy ismerjenek meg sokféle anyagot, sokféle módszert... és fejezzék ki magukat, így is... persze sokszor én is megkérdem miért? miért ez a sok kacat, zakota, amit felhalmozunk és ami előbb-utóbb lestrapálva, porosan a szemétbe kerül... a választ teljes mértékben nem tudom, egyet viszont bizton állítok: megéri, mert nagy öröm alkotni, vágni, ragasztani, és nézni ahogy a kezed között formálódik a fejedben elgondolt, eltervezett kép... és jó együtt lenni is...

A hétvégén tulipánokat készítettünk. Krepp-papírból... egy csokorra valót...


   és miközben a kicsi ujjak bibéket és porzókat sodortak, megtanultuk nemcsak e két fogalmat, de a hasznukat is... ámultak ám a lurkók... fiú és lány, mi?



  
  Áron, bár nem vett részt a tevékenységben, méhecskét játszott... ő volt ki a bibére verte a virágport a porzóról... a nagyok természetesen nagy síkibálással fogadták... méghogy beleavatkozni az ők koncentrált munkájukba... netán tönkretenni azt...
 A krepp-papír virágok készítésének leírását pedig Molnár Rékától kölcsönöztük, ha valaki elkészítené őket,  itt keresse...

2011. május 9., hétfő

sűrű hetek

 szeretem mikor zajlanak körülöttünk az események... mikor reggel ki kell pattanni az ágyból, hogy biztosra tudjam valahová elérünk, mikor tudom, hogy van miért talpalni egész nap, mert délután valami csodálatos dolog vár ránk... és aztán megpihenni, csodálva a gyerekeimet... és elfelejteni minden rohanást és talpálást... és csak a percnek élni...

  A hét különösen zsúfolt volt, de ez el is várható egy anyák napi vagy inkább heti ünneptől...  egyik nap táncházba mentünk, kis kincs a mi kis városunkban... és megpihetnünk...

... nézni a táncos kis lábakat... forognak, pörögnek, egyes és kettős csárdást járnak, csettintenek, medvét fognak, barátot keresnek, zsidót jókedvre derítenek, és nem utolsó sorban hihetetlen módon szívják magukba kultúránk apró csíráit...



 Pénteken anyák napi ünnepély volt a Panniék óvijába...  közös anya-gyerek alkotással, versekkel és énekekkel és ügyességi versennyel... jók ezek a nem hagyományos ünnepek... jókat lehet nevetni és nem utolsó sorban örülni a győzelemnek, merthogy minden versenyt mi a Tulipánok nyertünk: a talicskázósat is, a puzzle-kirakósat is és a labdakeresőset is... Panni rendkívül büszke volt a teljesítményünkre...


  A verse arról szólt, hogy ha egy téren millió-egy gyerek állna, akkor is megtalálná őt az ő édesanyja... kéremszépen lehet ilyen szőszke-fejet nem megtalálni bárhány gyerek között?

 
Vasárnap pedig a Matyiék ünnepélye... Könnyes szemeim csak addig árulkodtak meghatottságomról, míg észre nem vettem az a lezserséget, amivel a kis versét elmondta... merthogy egy adott pillanatban lezserül a kezét a zsebébe rakta és mit sem törödött, hogy más katonás-vigyázban tisztelgett a szerepen... hiába, na... kiköpött anyja...


Az óriás-malacfüleket pedig nem azért kapta, mert ő a legrosszabb a suliban... egy mesében volt az öreg disznó... és meg kell mondjam jó disznó volt... büszke vagyok rá...


 Árontól pedig egy újabb aranyköpést hoztam... Nehéz megjegyezni minden aranyos mondását, szórakozni viszont annál inkább lehet, talán egész nap ezt tesszük mellette... 

 Áron áll az ablakban, a virágokon áthajolva nézi, mi minden történik az utcán. Hátrafordul és megjegyzi:
  - Anya, együnk virágot!
  - Áron, nem eszünk mi virágot, nem vagyunk mi kecskék.
  - Anya, kecskék vagyunk...együnk virágot.
  - Áron, nem vagy kecske. A kecskék mekegnek.- mire Áron egy mekegő-gágogó hangot hallat.
  -De kecske vagyok.- mondja
  - Áron a kecskéknek van szakálluk. Milyen kecske vagy, ha neked nincs szakállad?
  - Gida...
 hát, igen...