2012. június 29., péntek

blogügy...

    Hosszú csend után megszólalni a legnehezebb... mert megtörni a megülő csendet csak úgy lehet, ha van is valami mondanivalód... mert ha nincs, akkor nem érdemes... hogy mondok-e valamit, valami lényegeset? megmondom öszintén én sem tudom... csak azt érzem, hogy kezd hiányozni a be- és megjegyzések magánya és társasága... túl vagyok sok-sok vívódáson, sok csatát megnyertem, sokat elveszítettem... hogy most itt lehessek... mert a blog csatáját úgy érzem azzal zárom, hogy nem adom fel... folytatom a bejegyzések sorát... de változásokkal, mint mindig...

 soha jobbkor, mint a vakáció kezdetén... szükség volt a nyári napfényre, hogy energiáját kicsit belém süsse... a sok zöld és pirosság ízére, hogy kiürülő tartalékaim kicsit feltöltekezzenek... sok napfelkelte végignézésére... a kávém keser-édes ízére... és a laza szabadságra, azokra a percekre amikor önfeledten csinálhatjuk a semmit, nagy és magas fokon... a tegnap esti biciklizésre, mikoris a fáradság jóleső érzésével az izmaimban elbámultam a köveket messze dobó Matyit és ellenállhatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy ezt a percet örökké tegyem... hogy soha el ne veszhessen...


 az első nagy vívódásom a blogirás szükségességéről zajlott... félretéve minden közhelyet... van-e egyáltalán értelme, hogy időt töltünk azzal, hogy leírjuk a gondolatainkat, feltárjuk az érzelmeinket, véleményünket? ( és melyik blogíró nem vívódik ezzel a kérdéssel?) vajon elvesztett idő-e az, hogy időt szánunk nemcsak valaminek a megélésére, hanem annak szavakká való átformálásába, átszobraszkodásába is?... ó, sokáig azt mondtam, hogy igen... valahol megfosztom magam és a családom új események sorától, ha a múltban élek... addig amíg számitógép elött ülök, ülhetnék velük is, és talán többet nyerek... de tévedtem, bevallom... összegzése szükség van, mint ahogy arra is, hogy a múltat nyomtalanul el ne veszítsük...

és tegyük-e ezt nyilványosan?... azt hiszem ez volt az a pont, ahol a legtöbbet morfondíroztam... szenvedtem... mert miért írnánk közönyösen és felszínesen?... ha leírod,  jöjjön öszintén és mélyről... de ez sérülékennyé is tesz... az hogy egy-egy iromány hogyan vetül le valakiben és milyen gondolatokat szül benne, no ez az amit egy iró soha nem tud meg... de ezt a kockázatot bevállalja... vállaljam be én is? nem tudom... sok minden szól mellette, sok minden ellene... még vívódom rajta...