2011. augusztus 12., péntek

óvodai beszoktatásról és egyebekről

... azt mondtam, hogy erre végképp nincs időm és talán széllel és árral szemben való úszásaim egy másik életet és talán egy másik blogot igényelnének, de aztán mégis úgy gondoltam, hogy lesznek kivételek

... szóval történt, hogy barátokat látogattunk a nyáron... és hogy barátaink ismerősei meghallván, hogy pszichológus van a háznál, egy kis tanácsadásra benéztek hozzánk... no, ezzel nincs is semmi baj, ezt már megszoktam (csak úgy zárójelben jelezném meg, hogy a diplomaoszton egyik kedves tanárom mondta, hogy ezzel a papírral egyben azt a szokást is örököljük, hogy bárki meghallja milyen szakmát űzünk, nem fogja kihagyni egy kis ingyenes tanácsadás lehetőségét... de mondom ezzel semmi baj, talán károsabb lenne megerőszakolni az emberi természetet, mint elfogadni azt...  de az élet produkál érdekes fordulatokat... pl. Matyi születése után az ügyeletes gyerekorvos mellesleg megjegyezte, hogy hallja, pszichológus vagyok és van neki egy... nem is lett volna semmi baj, ha nem szülés után és éjszaka fél kettőkor teszi ezt... no, de ez is már csak megmosolyognivaló)

... szóval, egy gyerekkori dadogásról kellett megállapítanom, hogy mit is kezdjenek vele a továbbiakban... és ahogy boncolgattuk az okokat, felmerült az óvoda kérdése is... az anyuka könnyek közt mondta, hogy talán túl korai volt óvodába adni, talán még várniuk kellett volna, és a gyerek sírt is eleget, dehát mindenki azt mondta, hogy majd csak megszokja... asztaltársaságunk egyik tagja vigasztalóan mondta, azt az általunk is sokat hallott mondatot: dehát az a gyerek sír az óvodába, akinek jó otthon... no, ez volt az a mondat, ami kihozott annyira a békém tűréséből, hogy azt mondtam, ejtek néhány szót róla...

... merthogy ez a mondat: "azért sír a gyerek az óvodában, mert olyan jó neki otthon" két dologra jó: megnyugtatni a síró gyerek anyukájat, hogy ne tegyen semmit, amikor tennie kéne. És lelkiismeretfurdalást kelteni azokban az anyukákban, akiknek a gyerekük nem sír, hogy talán mégsem olyan jó a gyereknek otthon, ha az óvodában meri jól érezni magát...

... nekem már a megfogalmazással is bajom van... mi az, hogy azért sír valaki, mert jó otthon... esetleg sírjon azért, mert nem jó ott ahol van, jelen esetben az óvodában... és örüljön annak, hogy jó otthon... node ez csak formailag...

kicsi a gyerek, nagy a bánat...
 ... de vesézzük ki tartalmilag... miért is sír a gyerek az óvodában? és tényleg megszokja? de mit is?

... Annak, hogy síró gyereket hagyunk az óviba több oka lehet és jó lenne gyerekünk viselkedésének okára rájönnünk nekünk magunk és kinyomoznunk, hogy mit is akar a gyerek sírásával közölni nekünk... de előbb hadd oszlassak el még egy tévhitet: a gyerek nem azért sír, mert rossz az óvodában vagy mert rosszak az óvonénik... persze ez is megtörténhet, de egyenes ok-okozati összefüggés nincs a kettő között... az óvodában egyszerűen csak más, mint otthon... és ehhez a mássághoz hozzá kell szokni...

no, de lássuk, miért sírhat a gyerek:

  • mert idegen neki a hely, fogalma sincs mi hol van, mi miután következik, egy nagy káosz neki a játszószoba, idegen gyerekekkel, felnőttekkel... nem tudja, ha van valami igénye, szükséglete, ki az aki segít neki... nem tudja, hogy mi szabad és mi nem... mihez nyúlhat hozzá, mihez nem... mikor jönnek utánna... idegen hely, idegen szabályokkal...
  • mert nehéz neki alkalmazkodni... mikor már a napirendet és a társait megszokta, még mindig nehéz neki betartani a korlátokat, szabályokat... egyszerűen éretlen még erre a feladatra...
  • mert a szülők túlságosan sokat mondták, "majd az óviba...".  Nem feltétlenül fenyegetésekre gondolok - bár lássuk be ez sem kizárt, és hogy sokan élnek ezzel a "nevelőeszközzel". Hanem pl. "szokjuk meg gyorsan a bilit, az óviba pelust nem szabad hordani!"... és hát a gyerek nem tudja, hogy mikor és honnan csap be a menykő... és mikor fog valóra vállni az a "rossz", amit ő az óvodáról gondolt...
  • mert nem biztos abban, hogy a szülei utánna jönnek... ezt a bizonytalanságot egyszerűen és könnyen szoktuk mi szülők gyerekeinkbe belenevelni... akkor pl. amikor nem köszönünk el tőlük, ha valahova elmegyünk, hanem egyszerűen elszökünk, mert úgy könnyebb és reménykedünk, hogy sírás nélkül megusszuk
  • és az sem kizárt, hogy azért mert az óvi egy rossz hely... ahol az óvonéni kiabál, ahol a gyerekek érvényesíthetik ököljoggal vágyaikat, ahol fenyegetnek és isten-bocsáss verekednek...
 A legtöbb gyereket megviseli az óvoda, és igen, természetes, hogy könnyeket ejt. Mint ahogy az is természetes, hogy megnyugszik és képes figyelni a feladatára (jelen esetben a végeláthatatlan játékra...). Erre képes az a gyerek, aki ismeri az óvodáját, csoportját. Érett az óvodára. Tudja, hogy szülei utánna jönnek és sejti is, hogy mikor (nem jó egész nap várni a szülőket- nekünk sem lenne az, bár feltételezhetően sok mindent jobban viselnénk mint  a gyerekek-  a négy óra sem mond semmit... de talán az, hogy alvás utáni játék alatt, talán jobban megfogható...). Aki tudja, hogy szülei szeretik és hogy mindent megtesznek a mihamarabbi találkozásért... Aki érzi, hogy elfogadják a lázadás jogát :D...

  Szóval, mi szülők sokat segíthetünk, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás... mondjuk el a gyereknek mi vár rá, emeljük ki a jó dolgokat (a mesét, a szabad mozgást, a játékot), hívjuk fel a figyelmét, hogy ha valamiben elakad, kitől kérhet segítséget... értessük meg vele az ő szintjén, hogy mikor megyünk utánna... ne fenyegessük az óvodával, ne legyen ez érettségi-feladat számára... hallgassuk meg a panaszait és fogadjuk el, hogy joga van a nemtetszését kinyílvánítani... de elsősorban arra jöjjünk rá, hogy mi az ami nehezebben megy a gyereknek és itt, ebben támogassuk, a lehető legtöbb eszközzel és legváltozatosabb módon...

  és akkor talán nem leszokik a sírásról (vagy mondjam másként: megszokja, hogy hiába sír, nem talál halló fülekre), hanem megszokja az óvoda világát...

3 megjegyzés:

  1. Tökéletesen egyetértek :) Bár hallottam olyan gyerekről is, aki mindig üvöltött, amíg az anyját látta, aztán mikor elment, akkor mintha mi sem történt volna. Mikor megkérdezték, hogy miért csinálja, annyit mondott, hogy anya érezze magát rosszul...

    Nálunk Gergő csak 2-3 nap volt kicsit sírós a bölcsiben, azóta pedig a dadusok nagyon jó barátok :) Mondjuk most szünet van, úgyhogy lehet mindent előröl kezdeni, de talán nem mindent :)

    Köszönöm a tanácsokat, így előre is, még van egy évünk :)

    VálaszTörlés
  2. Sapimanó, az egészséges óvodai vagy bölcsis beszokás épp ennyi ideig tartó sirást jelent... a 2-3 nap az nagyon OK, mint ahogy a "kicsit sirós" is... és ha már egyszer alkalmazkodott egy, az otthonitól eltérő környezethez, akkor az óvihoz is könnyebben fog menni... és arra már nagyobb is lesz...

    VálaszTörlés
  3. Régen volt, tán igaz sem volt, de én szerencsésnek mondhatom magam. Nagyobbik fiam már első nap ott aludt az oviban. Én meg a családi szobában izgultam feleslegesen.... A kicsi más volt ő már bölcsiben is töltött előtte egy évet így az ovi már nem volt annyira nagy váltás. A bölcsiben meg 1 hét alatt simán beszokott.

    Az is lehet egyébként a baj, hogy sokan az oviban "hagyják magára" először a gyereket. Tudom fura, de ilyen világban élünk. Távol rokonoktól, nagyszülőktől.

    VálaszTörlés