2011. augusztus 16., kedd

újabb morzsák az óvodai beszoktatásról

       csak mert valahogy idekívánkozott, az előző bejegyzés utánra...

 ... jól van, ez tény és el kell nekem is ismernem: azért a gyerekek többsége sír az óvodakezdés első napjaiban... de nem kell ennek feltétlenül így lennie és sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne így legyen vagy legalábbis minél kevesebb könny árán történjen az átállás... nincs nekem semmi bajom a könnyekkel (megtanultam már: kincsek az arcon) és talán az őket kiváltó lelki háttérrel, bizonytalansággal, szorongással, félelemmel sem... de tény, hogy át kell segíteni ezen az időszakon a gyerekeket és a legtöbbet, ismerjük el, a felkészítéssel tehetünk...

   sokszor kérdik szülők, hogy mit tegyenek a hisztisen síró gyerekkel, hisz az ő szívük is majdnem megszakad... legszívesebben legyintenénk, mondván már semmit, de persze ezt nem tehetem, ha van egy fikarcnyi remény is, hogy hosszútávon a gyerekben nem hagy maradandó nyomot egy rossz óvodai kezdet... merthogy ilyenkor ezt kérdezni, valami olyasmi, mintha beneveznénk a gyereket egy boxmeccsre és mikor megszólal a meccs kezdetét jelző gong, akkor kezdenénk el tanítani, hogy hogyan is kell verekedni... ekkor már biztos, hogy a gyerek vesztesen kerül ki a birkózásból... késő már oktatni... mert bármit is mondanánk, úgysem érne el a füléig semmi jó tanács... ilyenkor a gyerek csak abból építkezhet, ami benne van: félelmeiből, világba vetett bizalmából vagy bizalmatlanságából, önbizalmából vagy ennek hiányából... és képletesen mondva, úgy fog verekedni, ahogy azt az ösztönei diktálják...

   persze legyinteni sem tanácsos... mert minden hosszan tartó és keserves sírás, azt mondja, hogy tennünk kell valamit... lehet most jelenleg nem lesz hatásos és másnap is cirkusszal fog indulni a nap, de csak így lehet kimozdulni a holtpontról...


  • az első morzsa: annak érdekében, hogy a gyerek új környezethez (és szándékosan nem óvodát írtam) való alkalmazkodása zökkenőmentes legyen, nem elég akkor tenni valamit, amikor már a helyzet kiélesedett... biztosítsunk neki önbizalmat, világ jószándékába való hitet születésétől kezdve, bármennyiszer erre alkalmunk adódik... mondjam nevetve, hogy a születésétől kezdve készítsük az óvodára? ó, igen... mondom... tudván, hogy ez egy fontos időszaka az életének és hogy ez olyan élményeket és tapasztalatokat biztosít számára, ami aztán vagy önbizalmat fog adni neki és keresni, vágyni fogja a gyerektársaival való kapcsolatokat, tevékenységeket vagy pedig visszahúzódó, csendes szemlélője lesz annak, ami után vágyik ugyan, de nincsenek képességei, készségei megvalósítani őket... Ez talán túl általánosnak hangzik és túlságosan durva kijelentésnek... de mégis kijelentettem, tudván, hogy a tenger is vízcseppekből áll...

  •   második morzsa: persze sokat segít az óvodai beszoktatásban, ha a gyerek már hozzászokott pár új, otthonától eltérő környezethez, a nagyszülők világához, a játszótéri kis közösségekhez, játszóházi szokásokhoz... más szabályokhoz, eltérő értékekhez, környezethez. Ne elégedjünk meg azzal, hogy a gyerek nem szeret ide vagy oda járni és ezért ne is vigyük el oda, ahova szeretnénk amúgy, hogy járjon. Vannak gyerekek, akik nehezebben látják át a szabályokat, akik több bátorítást igényelnek és anyjuk kezét fogják, ölébe ülnek egész idő alatt... de így is a mi  felelősségünk, hogy segítsünk nekik szokást kialakítani a szokatlanságból. És mindig az első a nehéz, a többi mindig könnyebb és könnyebb lesz... Bizton állítom, hisz ezt a csatát nekem is meg kellett vívnom... saját bőrőmön, szülőként tapasztaltam, milyen ha valaki egy nagy csomag bizalmatlansággal érkezik a világra, fél mindentől ami mozog, ami kiszámíthatatlan... és hogy kell lépésenként megbarátkoztatni mindennel és mindenkivel... ma már egy kezdeményező gyerek, aki szereti és keresi az újat... hu, nehéz munka árán, de megérte...

  •  a harmadik morzsa: az is sokat segít, ha nem hagyunk nagyon sok újdonságot az óvoda első napjára... hogy ezen a napon aludjon el először egyedül, hogy ekkor mossa meg kezét, fogát egyedül (persze úgy hogy nyakig vízes legyen, amiért aztán kedvesen vagy kevésbé kedvesen, de biztos, hogy megszólják), hogy először kelljen felnőtt segítségét kérnie szükségletei kielégítéséhez, hogy először kelljen megszólítania egy gyereket vagy egyezkednie egy vágyott játék felett... az óvoda amúgy is sok újdonságot jelent, tegyünk róla, hogy sok minden már szokás legyen... legalább azokon a dolgokon, amibe mi is bele tudunk (otthonról) szólni... érdekes megfigyelés amúgy, hogy akkor mikor a gyereket leküldjük a nagyszülőkhőz egy hétvégére, felpakkoljuk a párnáját, a takaróját, babáját, megpróbálunk kicsit beköltözni a nagyihoz, hogy a gyerek minél otthonosabban érezze magát, akkor viszont amikor beköltöztetjük egy héten -minden héten- öt napra, 8-10 órára a gyereket az óviba, új pizsamát veszünk, új cerúza dukál, új a papucs, új a..., új a..., új a... és oly kevés ami otthoni és megszokott...

  •   a negyedik morzsa: azt is be kell látnunk,, hogy a gyerekek első nap kiváncsian mennek óviba... nagy nap ez. Anya is izgalommal várja, a gyerek is és az egész kis-nagy családnak egy nagyon fontos nap... a gyerek aránylag könnyen elvállik a szülőtől... bemegy a csoportjába, kiváncsian körbenéz és már el is veszítjük a szemünk elől... a sírás és a vigasztalhatatlan hisztinek ekkor még nyoma sincs... ez csak az elkövetkező napokban kezdődik... amikor úgy érzi, hogy olyan egyedül van ebben az ismeretlen környezetben, mint az ujja... vagy továbbra sincs nyoma, mert bár ismeretlen környezetben van, vannak erőforrásai a jólétének kialakítása érdekében...

  •  az ötödik morzsa: gyakori tanács, hogy ha a gyerek sír, akkor a szülő menjen el, amilyen gyorsan csak tud... mert utánna a gyerek abbahagyja a sírást és dolga után lát... Hát igen, ez rövidtávon tényleg jó megoldás. A sírás a szülőnek szól és addig tart amíg egy csöpnyi remény van, hogy megváltozik a megváltozhatatlan és a gyerek akarata teljesülhet. Minél többet áll a szülő az ajtóban bizonytalanságában és sajnálkozásában, a gyerek annál jobban érzi, hogy van esélye szándékai véghezvitelében. Ahogy maga után becsukja az ajtót és dolga után néz, miért is sírjon tovább a gyerek? már eldölt: nem tudja megváltoztatni a megváltozhatatlant... Jó lenne ezt tudni a szülőnek, ha nehéz neki is a búcsúzkodás... és az is tény, hogy nem az óvoda ajtajában kell megoldani a problémákat... ott csak még kétségbeesettebb lehet a gyerek és még jobban érezheti tehetetlenségét a szülő...
  • a hatodik morzsa: jó tudni, hogy sír vagy nem sír a gyerek, de a gyerekek legnagyobb hányadát megviseli az óvoda (mondom attól függetlenül, hogy jó -e az óvoda, kedvesek-e az óvonénik avagy sem)... a gyerekkori szorongásnak a tünetei legtöbbször az óvodakezdéssel egybeesnek vagy ha eddig fennálltak, akkor most felerősődnek... megjelenik az éjszakai ágybavizelés, a körömrágás, a tikkek, a dadogás, felfokozódik az agresszívitás, vagy netalántán a bambaság, a semmit-tevés... És nincs gyerek, akinek valami tünete ne lenne... De azt is jó tudni, hogy megerősítés nélkül, ezek a tünetek nyomtalanul eltűnnek, eltűnhetnek... És talán azt is, hogy ezek a tünetek nem igényelnek ekkor még kezelést. Ilyenkor a gyereket kezeljük és nem a tünetet :D... hogyan? sok szeretgetéssel, mosollyal, mesével, közös beszélgetésekkel, odafigyeléssel...
      vigyázzatok a gyerekekre, puszi nektek

4 megjegyzés:

  1. A hatodik morzsa tipikusan ránk vonatkozik. Sokszor nem tudok bizonyos reakciókkal mit kezdeni.. és akkor jön a veszekedés, hiszti, részemről a kiborulás. Pedig már nagycsoportos lesz... Nagyon jó volt olvasni a bejegyzésed!

    VálaszTörlés
  2. Andi, ezzel sokan vagyunk így... de a mi kezünkben is a megoldás... sajnos a gyerekek eszköztára a mi reakcióinkra, csak a makacs ragaszkodás és dac... ők nem nagyon tudnak ebből a körből kimenekülni... de mi megtörhetjük és csak szeretettel, odafigyeléssel tehetjük...

    VálaszTörlés
  3. Óvodapedagógus vagy, Andi? Szerencsés ember. Én is szeretnék az lenni újra, de nem jön össze semmiképp. marad a gyógypedagógia...aztán egyszer majd csak..

    VálaszTörlés
  4. Ibolya, pszichológus vagyok, de most logopédusként gyakorlom a szakmám :D...
    tarts ki az álmod mellett, akkor is ha nem sikerül az elsőre...

    VálaszTörlés