egy mosoly- egy szünet erejéig |
Széllel szemben
Nagyanyó úgy gondolta, hogy Áron két-és-majdnem-fél-éves korához illően, tanuljon meg egy locsolóverset, nehogy elhervadjanak rokon és ismerős lányaink. És nekiálltak: Nagyanyó: - Én kicsike vagyok...
Áron: Mama, te nagy vagy!!
Bár, ezt többször eljátszodták, végül sikerült a kis ötsorosat megtanulni. És ismételni naponta többször is. És persze a másik nagyanyó sem maradhatott ki a sorból, neki is elmondták párszor, biztos mi biztos, nagy szégyenbe ne maradjunk. Mama az egyik reggel próbálta rávenni Áront, hogy még egyszer mondják el a versikét.
Nagyanyó: - Gyere Áron, mondjuk el a verset, úgy ahogy majd Róza mamának fogod mondani... mire Áron: - Neki már elmondtam!
és ennek ki áll ellen? |
Borbély vagy mégsem?
A nagytakarítás szüneteiben, a virágaimat babrálva, bár meg nem fésültem őket, de a télen nagyon burjánzó hajtásokat szépen összekötöttem, egy karóhoz erősítettem. Apának ahogy este hazatért, rögtön feltűnt, és komolyan ezt mondta:
- Ej te virág, nagyon kamaszosan vagy borzos, nem kéne téged egy kicsit megnyírni???- no, ez az a perc, amikor szigorúan tilos apát akár egy percre is felügyelet nélkül hagyni...
segítessz vagy nem segítessz? |
Nagy baj nem lehet...
Tortát sütöttünk (Dobosat!!!) Mátyás közelgő szülinapjára. A gyerekek székre állva a tésztából formákat gyúrtak. Panni készített egy Napocskát, de Mátyás, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy nem rögzítette a sugarakat jól, felemelte a Napot, ami természetesen darabjaira esett. Panni azonnal sírni kezdett. Áron, aki egy virágpor-tartó mellett serénykedett, igyekezett Pannit vigasztalni:
- Panni, ne sírj, van virágpor!- vagyis nem lehet az élet olyan kegyetlen, ha van virágpor...
koncentrálva, de készülnek a sütik az ünnepre |
Reggeli indiszkréció
Áron ahogy reggel kinyitotta a szemét, e kérdést szögezte (szó szerint szögezte) nekem:
- Aja, te szeleted a cigányokat vagy nem szeleted a cigányokat?
Ittam a kávémat, élvezve a reggeli csendet és horgolgattam, kihasználva a korai órát, míg a gyerekek jóízűen aludtak. Hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
- Nincs nekem semmi bajom a cigányokkal- mondom
- De szeleted vagy nem szeleted a cigányokat?- nem volt kibúvó, tényleg válaszolni kellett...
Megszokni vagy megszökni
Inkább gyűjtőgető mint vadászó szenvedélyünknek hódolva, apa a gyerekekkel csalán-szedő körútra indult (én persze tudván, hogy nem fogok nagyon jó példával szolgálni, nem is erőltettem, hogy velük tartsak). Persze a gyerekek szívesen csatlakoztak, mint mindenhez, ami kinnt van és ahova menni kell. Apa az uton okítja a gyerekeket:
- A csalán csak kezdetben csíp, aztán megszokja az ember keze és már nem is érzi.- elmélet rendben. És akkor jöjjön a gyakorlat. Apa lelkesen szedni kezdi, Panni ahogy az elsőhőz nyúl és a kezén megjelennek a foltok, tűri-tűri könny és szó nélkül, aztán megszólal:
- Apa, én úgy gondolom, hogy az én kezem ezt nem fogja megszokni....
elkészültek |
készülnek a berzselt tojások |
Boldog Húsvétot az egész családnak!
VálaszTörlésKedvencem a Mama, te nagy vagy sztori! Jó volt nézegetni és olvasni titeket! Szép húsvétot!
VálaszTörlésJaj de jó ezeket a kis történeteket olvasni...nagyon jó ötlet, h leírod őket, megjegyezni ennyit nem lehetne....biztos kacagnak majd jókat, ha felnőnnek :)))
VálaszTörlésÁldott Ünnepet Nektek!!!
Jaj de élveznék veletek tölteni egy napot és hallgatni benneteket!
VálaszTörlés