egy tökéletes nap igéretével érkezik az a reggel, mikor szemünket kinyítva felvetődik a nagy kérdés: ma merre tartunk?... gyorsan számba vesszük a lehetőségeket és a gyerekek elé tárjuk... hadd döntsenek ők, merre visz az útunk... egy a kikötés: egyezzenek meg... ha lehet veszekedés nélkül... és lám, veszekedés nélkül megszületik az úticél... egy már jól ismert, szeretett, gyakran látogatott hely... a Wesselényi kúriából alakult botanikus kert Zsibón... Panni a virágok miatt, Matyinak az állatok húztak a latban... Áronnak pedig mindegy, csak menjünk valahova... és ha lehet minél hamarabb és minél többet üljünk...
egy kikötése neki is akadt... megmutatja ő, csak kövessük a
kicsi ujját...
(mit
is tettünk volna ha a kicsi ujja épp Párizs, Prága vagy netán Tokió
közepén bökött volna a föld középpontja fele, "No, én erre gondoltam!"
felkiáltással? nem tudom...)
 |
| víz, mindig, mindenhol... nagy öröm... |
Elnézem, ahogy az infomáció áramlik lenntről felfele és fenntről lefele... csodás folymat... kérdések sokasága, vagy magyarázatok hosszú sora... Apujuk a gyerekeknek, épp annak, amelyik kérdéz... ami aztán szaladva vándorol a másik kettő fele... és mint egy visszhang hangzik fel még legalább kétszer... "Ez a bambusz!"... szaladó léptek és az első visszhang: "Né, ott a bambusz!". Ismét kis lábak hangja: "Ott a bambusz!" "A bambuuuussssssz????"- hallszik a kissé elnyújtott, utolsó hang. Téma lezárva, de újabb nevek, magyarok és latinok...
és a legjobb, hogy feltáratlan, átadandó titkok mindig vannak... akadnak...
virágok, tündérek, micsi manók...
