Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, aki olyan szegény volt mint a templom egere, még annál is szegényebb. Mert az egérnek maradt az úrvacsorai kenyérből vajmi csipegetnivalója, morzsálnivalója hetente legalább egyszer, vasarnáponként, de a szegény embernek bizony betevő falatja alíg akad. Mivelhogy ennek a szegény embernek annyi gyereke volt, mint a rostán a lik, még annál is több és ha kapott is munkájáért valami éhbért, gyerekei azonnal el is tűntették. Hallotta ez az ember, hogy a mesében a szegény ember elment szerencsét próbálni és gazdagon tért haza, így azt gondolta, hogy ő is útra indul és megkeresi ő is a szerencséjét, hátha van neki is olyan. Be is járta széles e földet, de a szerencséjét nem találta, így szégyenszemre haza kellett mennie. De előállt az ő legnagyobbik leánya és azt mondta, hogy ő bizony elmegy világgá és addig haza sem tér, amíg annyi pénzt meg nem keres, hogy a testvérei végre jóllakhassanak, cipőt vehessenek, hogy iskolába tudjanak járni és legyen annyi tűzelőjük, hogy ne kelljen fagyoskodniuk…
Igy is lett. Egy reggel nyakába vette a világot és meg sem állt, míg a kerek erdőbe nem ért. Annak is a közepébe, ahol egy ház állt. Abban a házban lakott a boszorkány. De nem akármilyen. Csúnya volt szegény, rendkívül csúnya, de a lelke szép és nyitott. Meghallgatta a leány panaszát és azt mondta, hogy ha elszegődik hozzá három napra szolgának és kiállja a három próbát, gazdagon megjutalmazza és haza is engedi, vigyen eleséget a testvéreinek, cipőt a kicsiknek és tűzelőt az egész családnak.
Felvirradt az első reggel. A lány ijedve és kicsit félve ébredt, hogy mi is lesz az első nap próbatétele.
- Legyél fényesebb mint a Nap!- mondta a boszorkány az első próbatételt. Gondolkodóba is esett a leány, hogy így meg úgy, vajon hogyan tudná teljesíteni a feladatot. Ahogy így gondolkodik eszébe jutott a megoldás. Kiállt a legmagasabb sziklára, arcát a Nap felé fordítototta és azt mondta a boszorkánynak, hogy teljesítette a feladatot, fényesebb lett mint maga a Nap.
- Dehogy vagy fényesebb!-nevetett a boszorkány. De az okos lány erre azt felete, hogy ő igenis az és bizonyítsa be, hogy nem így van, ha neki nem hiszi… Elővette a boszorkány minden matematika-tudományát, számolt, összeadott és kivont, de bebizonyítani igazát, sehogy sem tudta.
- Jól van, mondta a lánynak. Elhiszem, hogy fényesebb vagy a Napnál, mert bizonyítani nem tudom az ellenkezőjét. Holnap jön az új próbatétel.
Kevés időre nyugodott meg az okos leány. Tudta, hogy lehet, holnap nem lesz ilyen nagy szerencséje… Másnap reggel a boszorkány élé állt, aki megszólalt:
- Legyél gyorsabb mint a szél!- mondta a boszorkány… Elszomorodott a leány, ősz vége volt, a szél mintha még jobban erőre kapott volna, mint egyébként. Hogy is tudna ő gyorsabban szaladni, mint a szél. De arra gondolt, hogy próba nélkül nem ismeri el a vereséget. Igy az erdő szélére ment, elszámolt egész háromig és eliramodott. Lélekveszejtve szaladt végig az erdőn. Érezte ő, hogy a szélnek a nyomába sem érhetett, de kifulladva mégis azt mondta a boszorkánynak, hogy bizonyítsa be, hogy ő volt a lassabb, mert bizonyítás nélkül ő biz nem hiszi el, hogy a szél lekerülte őt…
Számolásba kezdett a boszorkány. Összeadott-kivont, állt a jobb lábára, majd a balra, de hosszú kínlódás után sem tudta bebizonyítani, hogy a szél volt a gyorsabb…
- No, jól van szegény ember okos lánya, ezt a próbatételt is jól kiálltad. Holnap jön az utolsó és ha azt is megoldod, akkor ígéretemhez híven, gazdagon megjutalmazlak…
Felvírradt a harmadik nap. A lánynak nagy izgalmakra. Szegény alíg tudott levegőt venni, annyira dobogott a szíve a torkában. Tudta, hogy ezen a próbatételen fog állni vagy bukni az ő szerencséje. A boszorkány is izgult, nagyon. Részben azért mert megszerette közben az okos lányt, de ugyanakkor nehéz is volt elismerni, hogy valaki túl járhat az ő eszén… Mondta is a harmadik próbatételt:
- Legyél sötétebb, mint az éjszaka!
Ahogy besötétedett, a lány elment a közeli tisztáshoz. A Hold világította az utat, amit szerencsés jelnek nézett… Egy szikla meredt a tisztás fölé. Ez alá bújt, el a Hold szeme elől… A boszorkánynak már nem is volt mit mondania… az utolsó próbatételhez már nem is kellett számolnia. A szerencse járt a lánnyal.
Nagy örömben volt a szegény ember okos lánya. A boszorkány pedig igéretéhez híven gazdagon megjutalmazta. Büszkén tért haza otthonába, vitte a sok aranyat, amin aztán élelmet, ruhát vettek. Tűzelőt a tél hidege ellen. Nagy volt az öröm és még ma is tart, ha a szegény ember sok gyereke nem járt a sok arany végére…
Az illusztrációkat Panni készítette...
