A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meséljünk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meséljünk. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 7., hétfő

a szüreti játszó...

 Ez egy három héttel ezelőtti bejegyzés kéne legyen... kéne... de csak most születik... panaszkodhatnék időhiányra, de azt hiszem nemcsak ennyi lenne... bár tény, hogy az utóbbi időben inkább éltem az eseményeket, mint írtam róluk... ez egy ilyen időszak... kicsit nethiányos, kicsit önmagamba fordulós, kicsit tanulós, tapasztalós, kicsit családos... de bevallom: eredményes... a dolgok megint rendben, minden a helyén... és eljött a végkövetkeztetések ideje is, csak hogy leszürhető lehessen a sok bölcsesség, amit embertársaim és az élmények halmoztak fel bennem...

 és akkor a szüreti játszó... hagyományokkal, tánccal, dalokkal és a mesesarokkal...Terítéken a "Szegény ember szőlője"- népmese...


a mese fütött kivülről-belülről a hirtelen jött hidegben

A férjecském szerint jajgatni nagyon jól tudok... itt egy néma bizonyíték róla
kérem szemrevételezni a remek templomunkat... imádom...

 És mint mindig most is lerohantak a gyerekek a mese végén... pedig mindig szépen leültetjük őket, jó távol a bábfaltól, hogy mindenki jól láthasson... de mese közben mégis araszolgatnak előre, végül már szinte egymás arcába lihegünk... azt hiszem a mese varázslatos ereje ez... vonzza a gyerekeket...

2011. szeptember 24., szombat

Mihály napi játszó...

 merthogy itt az új játszóházas "évad"... újabb kihívással... de igaz, mi igaz, minden jó, ami tettre provokál... szóval, a cél az nemes, a kihívás adva, játszóház kicsit átalakulva, népies jellegét jobban kihangsúlyozva: népi játszó lettünk...

  és ha szeptember, akkor Mihály napi játszó... Bár én Mihály helyett Mátyás képébe bújtam... mentségemre legyen mondva ott volt a barika is... a nagy magyar pusztáról a burkus terelte Mátyás udvarába... viszont "Juhászt nem lecserélni, ő lenni igazmondó, vigyázni juhokra, lenni becsületes, megtartani jővőre is!"

                                   Adni vagy nem adni aranyszőrű barika? Nem, nem adom...                                                             Eszembe sincs... semmi, de semmi pénzért

             váratlan fordulat: "számítógépért sem?" "hát azért sem... iiiiiiiitt a nagy pusztán? mit is gondolsz te burkus, wirelessben utazunk?"  persze én sem álltam meg nevetés nélkül...

hát, itt elvesztem... csábos szemei megbabonáztak... puszijai túl finomak voltak, jaj, segítség, elvesztem... és igen, oda a barika is...
"király uram, az aranyszőrű barikát elcseréltem egy feketére"... egy emberben voltam a felelőségre vonó és a bűnét bevalló... csoda, hogy kimelegedtem?


 ..még pár nap van Mihály napjáig...
  • kukucskáljuk meg a fecskét, mert "ha Szent Mihálykor még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske"... jaj, én nagyon remélem, látunk még fecskét fejünk fölött repkedni...
  • lessük meg a szelet, mert "Szent Mihálykor keleti szél, igen komoly telet ígér"
  • és hát fogadjuk el azt a népi bölcsességet, hogy "Szent György vetkőztet, Szent Mihály öltöztet"...  azt hiszem, itt az ideje, hogy elrakjuk a szandálokat. 

2011. június 4., szombat

meséljünk, vetélkedjünk

 Az idén ötödik alkalommal került megrendezésre sulinkban a nagyszabású, egész megyére kiterjedő humoros- játékos, irodalmi és zenei vetélkedő. Ebből az alkalomból ismét szélesre tártuk a mese kapuját, hogy tehetséges ifjaink megmutathassák, hogy van helye és igen, ideje is az életünkben a mesének és a humornak. 
  Fiatalok szólaltatták meg hangszereiket, hangolták mesemondásra hangszálaikat, és varázsoltak el felkészültségükkel, tehetségükkel, színészi képességeikkel és nem utolsó sorban népi hagyományainkban való jártassággukkal. 8 település, 10 iskolájából, 124 diák érkezett. Mind felkészülten és humorral felfegyverkezve. Nevettünk, mert céljuk volt, hogy megnevettesenek. De jóval túllőttek a céljukon. Nemcsak önfeledten kacagtunk, de elvarázsoltak minket. Részben kimeríthetetlen irodalmi kincseinknek felsorakoztatásán, a régi, gyerekkorunkból ismert és imádott mesék újrafogalmazásán, csodálkoztunk azon, hogy mennyi találékonyság rejlik gyerekeinkben egy-egy díszlet megalkotásában, egy-egy figura megformálásában, egy-egy jelmez kitalálásában. Hosszú volt a nap, de csodálatos... A végén hosszú tapssal és fütyöléssel...

 És hogy mindezt én zsűritagként élhettem át, nagyon köszönöm az életnek. Egy nagyon tanulságos nappal lettem gazdagabb.

2011. május 17., kedd

A világszép kecskebéka...

 Hol volt, hol nem volt, nem a világ túlsó végén, csak a falu túlsó szélén: se nem tenger, se nem tó, csak egy kacsausztató.  Ennek a kacsaúsztatónak a partján állt egy öreg fa, a fa tövében egy nagy, varacskos kő. Ezen a kővön üldögélt egy fiatal kecskebéka és nézegette magát a tó vízében.
 "Istenem, de szép is vagyok!- mondogatta magában. Szép lapos a fejem, két gurgula a szemem, a szám majd hogy körül éri a fejem. Karmos lábaimmal ugrok, mint a bolha, szép hangomért irigyel a... irigyel a... irigyel a fülemüle"...
 

 És ha már olyan világszép ez a béka, elhatározta, hogy felességet keres gyönyörűszép önmaga mellé, illendően gyönyörűségéhez. Probálkozott a Napnál, merthogy a Nap mielőtt még aludni tért volna, megfürösztötte piros arcát a kacsaúsztató vízében. És mivel nagyon illedelmes égitest az égen, nem utasította el azonnal a békát, hanem feltételhez kötötte tűzmeleg kezére a hitvesi gyűrű húzását. Tanítsa meg kishúgát ugrani...
  " csi-ga-bi-ga va-gyok én, hu...ha, hu-ha... a házamat hordozom hu...ha - hu... ha..., el is mennék messzire, ha a lábam engedne"... kifáradva érkezik a csiga az óriási varacskos kőhőz. Nem csoda, hogy pár perc múlva, néhány próbálkozást követően, duzzogva hagyja el a helyszínt.

 
 De duzzog a béka is, oda az estére beigért nász... Nem sokáig  szomorkodik, mert megjelenik a sötétségben nagy ő-fényessége, a Hold... Ismét szerelem a béka szívében. De ahhoz, hogy a nász bekövetkezzen, meg kell tanítani a halakat énekelni...

" Kishal vagyok a tó fenekén, énekelni megtanulnék... Kecskebéka bevállalta, hogy ezt estig megmutatja."-rappelik a békák, de énekhang többszöri nekifutás után sem jön ki torkukon. Annál inkább bírnak cuppogni... És megint oda egy nász...

 De ekkor... és ekkor... na de most... megjelenik a békalány... zöld selyemszoknyában... és persze elhangzik a kérdés is:
  - Ó, te szépség, gyönyörűség, eljössz hozzám felességül?
  - Hogyne mennék, drága párom, erre várok egész nyáron!


 Ezután már nem sok szó esett köztük. Még az este lagzit ültek, szitakötők hegedültek. Tücsök volt a cimbalmos, szúgyog a klarinétos, dongódarázs a nagybőgős. De a násznép se hiányzott. Libacombot vacsorázott. Habos tortát evett rája, még a hideg is kirázta. Akkor aztán hazamentek, tollas ágyba heveredtek.


  Hát, az új pár hol lakott?
  Ahol este jóllakott. Nem egész a világ végén, csak a falu túlsó szélén - se nem tenger, se nem tó, hanem kacsaúsztató-, hol a fűzfa zöld levele kecskebékával van tele. Az ifjú pár ott lakott, ott varrják a papucsot.


Petrolay Margit: A világszép kecskebéka meséje után szabadon átdolgozva...

2011. március 14., hétfő

A szegény ember okos lánya


Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, aki olyan szegény volt mint a templom egere, még annál is szegényebb. Mert az egérnek maradt az úrvacsorai kenyérből vajmi csipegetnivalója, morzsálnivalója hetente legalább egyszer, vasarnáponként, de a szegény embernek bizony betevő falatja alíg akad. Mivelhogy ennek a szegény embernek annyi gyereke volt, mint a rostán a lik, még annál is több és ha kapott is munkájáért valami éhbért, gyerekei azonnal el is tűntették. Hallotta ez az ember, hogy a mesében a szegény ember elment szerencsét próbálni és gazdagon tért haza, így azt gondolta, hogy ő is útra indul és megkeresi ő is a szerencséjét, hátha van neki is olyan. Be is járta széles e földet, de a szerencséjét nem találta, így szégyenszemre haza kellett mennie. De előállt az ő legnagyobbik leánya és azt mondta, hogy ő bizony elmegy világgá és addig haza sem tér, amíg annyi pénzt meg nem keres, hogy a testvérei végre jóllakhassanak, cipőt vehessenek, hogy iskolába tudjanak járni és legyen annyi tűzelőjük, hogy ne kelljen fagyoskodniuk… 

 Igy is lett. Egy reggel nyakába vette a világot és meg sem állt, míg a kerek erdőbe nem ért. Annak is a közepébe, ahol egy ház állt. Abban a házban lakott a boszorkány. De nem akármilyen. Csúnya volt szegény, rendkívül csúnya, de a lelke szép és nyitott. Meghallgatta a leány panaszát és azt mondta, hogy ha elszegődik hozzá három napra szolgának és kiállja a három próbát, gazdagon megjutalmazza és haza is engedi, vigyen eleséget a testvéreinek, cipőt a kicsiknek és tűzelőt az egész családnak.
 Felvirradt az első reggel. A lány ijedve és kicsit félve ébredt, hogy mi is lesz az első nap próbatétele.
-         Legyél fényesebb mint a Nap!- mondta a boszorkány az első próbatételt. Gondolkodóba is esett a leány, hogy így meg úgy, vajon hogyan tudná teljesíteni a feladatot. Ahogy így gondolkodik eszébe jutott  a megoldás. Kiállt a legmagasabb sziklára, arcát a Nap felé fordítototta és azt mondta a boszorkánynak, hogy teljesítette a feladatot,  fényesebb lett mint maga a Nap. 

 -         Dehogy vagy fényesebb!-nevetett a boszorkány. De az okos lány erre azt felete, hogy ő igenis az és bizonyítsa be, hogy nem így van, ha neki nem hiszi… Elővette a boszorkány minden matematika-tudományát, számolt, összeadott és kivont, de bebizonyítani igazát, sehogy sem tudta.
-         Jól van, mondta a lánynak. Elhiszem, hogy fényesebb vagy a Napnál, mert bizonyítani nem tudom az ellenkezőjét. Holnap jön az új próbatétel.



Kevés időre nyugodott meg az okos leány. Tudta, hogy lehet, holnap nem lesz ilyen nagy szerencséje… Másnap reggel a boszorkány élé állt, aki megszólalt:
-         Legyél gyorsabb mint a szél!- mondta a boszorkány… Elszomorodott a leány, ősz vége volt, a szél mintha még jobban erőre kapott volna, mint egyébként. Hogy is tudna ő gyorsabban szaladni, mint a szél. De arra gondolt, hogy próba nélkül nem ismeri el a vereséget. Igy az erdő szélére ment, elszámolt egész háromig és eliramodott. Lélekveszejtve szaladt végig az erdőn. Érezte ő, hogy a szélnek a nyomába sem érhetett, de kifulladva mégis azt mondta a boszorkánynak, hogy bizonyítsa be, hogy ő volt a lassabb, mert bizonyítás nélkül ő biz nem hiszi el, hogy a szél lekerülte őt… 

  Számolásba kezdett a boszorkány. Összeadott-kivont, állt a jobb lábára, majd a balra, de hosszú kínlódás után sem tudta bebizonyítani, hogy a szél volt a gyorsabb…

-         No, jól van szegény ember okos lánya, ezt a próbatételt is jól kiálltad. Holnap jön az utolsó és ha azt is megoldod, akkor ígéretemhez híven, gazdagon megjutalmazlak…
 Felvírradt a harmadik nap. A lánynak nagy izgalmakra. Szegény alíg tudott levegőt venni, annyira dobogott a szíve a torkában. Tudta, hogy ezen a próbatételen fog állni vagy bukni az ő szerencséje. A boszorkány is izgult, nagyon. Részben azért mert megszerette közben az okos lányt, de ugyanakkor nehéz is volt elismerni, hogy valaki túl járhat az ő eszén… Mondta is a harmadik próbatételt:
 -         Legyél sötétebb, mint az éjszaka!
Ahogy besötétedett, a lány elment a közeli tisztáshoz. A Hold világította az utat, amit szerencsés jelnek nézett… Egy szikla meredt a tisztás fölé. Ez alá bújt, el a Hold szeme elől… A boszorkánynak már nem is volt mit mondania… az utolsó próbatételhez már nem is kellett számolnia. A szerencse járt a lánnyal.
 Nagy örömben volt a szegény ember okos lánya. A boszorkány pedig igéretéhez híven gazdagon megjutalmazta. Büszkén tért haza otthonába, vitte a sok aranyat, amin aztán élelmet, ruhát vettek. Tűzelőt a tél hidege ellen. Nagy volt az öröm és még ma is tart, ha a szegény ember sok gyereke nem járt a sok arany végére… 

 Az illusztrációkat Panni készítette...