bársonyon futnak perceim...

 zakatolt, elszakította, újrafűzte, türelmesen nekiveselkedett, előre-hátra hajtotta, elszakította, újrafűzte, beakasztotta, szétszedette, megnézte kívülről-belölről, újrafűzte... mérgelődött, otthagyta, megnyugodott, újranekiült, elszakította, ismét újrafűzte... de sok-sok kínlódás után végre többé-kevésbé egyenes vonalakban sorakoztak a cérnavonalak...

papírfaló...

 Elvitathatatlan a kis iskolások életében az első iskolai évnek a fontossága... talán egész életünkre meghatározó lehet, hogyan szembesülünk,- tünk a kihívásokkal, kudarcokkal vagy sikerekkel... talán tényleg most alapozódik a nagy-kicsik személyisége... szóval, akartam erről beszélni velük... és úgy, hogy közben mozogjon a kezük is, de mégis adva legyen a téma... kerülők nélkül, célirányosan, és talán kicsit túlhangsúlyozva azokat a pozitívumokat, melyeket ez az intézmény adhat az embernek...

 elővettem egy nagy kartont, hogy ne aprózzuk el a dolgokat, végülis több mind tízedmagammal álltam neki a munkának... előhívattam pár fotót, előszedtem az összes scrapbook papíromat és irigyelve mindazokat, kik scrapes börőnddel rendelkeznek, lebaktattam a suliba... és nekigyűrkölöztünk... hihetetlen, hogy mennyire nyítottan fogadták a gyerekek, mind az új technikát, mind a csoportmunkát és nem kevésbé a témát...

 

 

 Hagytam magam irányítani általuk, így órási scrap-oldalunkra millióegy papírfecni került... kisebb-nagyobb, csíkok, körök, vágottak, tépettek... egy nagy színkavalkádba... egy téma fogta össze őket, hogy mi is történt mióta átlépték a suli kapuit...

  Én nagyon élveztem a velük töltött péntek délelőttöt... remélem a gyerekek legalább annyira jól érezték magukat... Az eredmény pedig magáért beszél:

májusban is játszóházaztunk...

itt csörög, itt zörög és a kígyó így sziszeg

a kígyó fogja a hasát és nevet... Panni is

gyertek lányok játszani, játszani

tekeredett a kígyó...

beestünk a kútba, vagy mégsem?

készítsünk ostort... így

készítjük is, így...

készítsünk májusi hajpántot

és viseljük is...

alkotósdi

  Amikor én gyerek voltam valahogy teljesen másként zajlottak a kreatív tevékenységek... nem volt ennyi alapanyag, de nagyon sok technika sem, amit elsajátíthattunk volna vagy amit gyakorolhattunk volna kedvünkre... az információ sem keringett a neten, hogy jobbnál jobb ötletekből meríthessünk inspirációt... így felnőtt koromra maradt, hogy kinyíljon kissé a szemem a világ alkotós részére... ez az egyik dolog, amin szeretnék változtatni a gyerekeim életében... hogy ismerjenek meg sokféle anyagot, sokféle módszert... és fejezzék ki magukat, így is... persze sokszor én is megkérdem miért? miért ez a sok kacat, zakota, amit felhalmozunk és ami előbb-utóbb lestrapálva, porosan a szemétbe kerül... a választ teljes mértékben nem tudom, egyet viszont bizton állítok: megéri, mert nagy öröm alkotni, vágni, ragasztani, és nézni ahogy a kezed között formálódik a fejedben elgondolt, eltervezett kép... és jó együtt lenni is...

A hétvégén tulipánokat készítettünk. Krepp-papírból... egy csokorra valót...

   és miközben a kicsi ujjak bibéket és porzókat sodortak, megtanultuk nemcsak e két fogalmat, de a hasznukat is... ámultak ám a lurkók... fiú és lány, mi?

  
  Áron, bár nem vett részt a tevékenységben, méhecskét játszott... ő volt ki a bibére verte a virágport a porzóról... a nagyok természetesen nagy síkibálással fogadták... méghogy beleavatkozni az ők koncentrált munkájukba... netán tönkretenni azt...

 A krepp-papír virágok készítésének leírását pedig Molnár Rékától kölcsönöztük, ha valaki elkészítené őket,  itt keresse...