ez már igen...

... van így: annyira kreatív család vagyunk, hogy flittert sütünk az almássütibe... hogy hogy került oda és ki érte a felelős, az örök rejtély marad...

u.i.: attól még finom lett...

Micimackó és a méz...

 Méz? Talán ezt nem is kell annyira kihangsúlyozni. Mert Micimackó, ha egyszer alkalma van rá, akkor mézes. Önszántából: csupa ragacs...
Szóval, kezdődött úgy a történet, hogy Micimackó elhatározta, haditervet vált. Csak nincs az úgy jól, hogy a méhek vannak, gyűjtenek is édesebbnél édesebb, finomabbnál finomabb mézet és neki nem adnak. Persze emlékezett, hogy a kis fekete felhő-ötlete nem vállt be. Jónéhány csípést sikerült csak bezsebelnie, vagyis inkább elszenvednie. Sajgó, viszkető, dagadt csípéseket, ami elképsztően megnehezítette mindennapi létezését. No, ezért gondolta, hogy haditervet eszel ki. A terv felállításához alaposan tanulmányozta a méhek viselkedését. Kiült a közeli dombra, a méhek fészkével szemben és naphosszat figyelte, mi minden történik a fészek közelében. Tetszett neki ez a munka, nézelődött és közben a kimeríthetetlen mézesköcsögre gondolt.  Először ötre, majd tízre, de nem is, inkább húszra, vagy százra? Akár száznál is több lehet... Száznál több, mézzel teli köcsög... Ez lenne a gazdagság, a boldogság, az elégedettség...
 Elvirágzott már az akác és készülődni kellett a szüretre, amikor Micimackó szomorúan állapította meg, hogy bár egész nyáron itt lógatta a lábát, mégsem tudja, hogy is kezdjen hozzá... mert kétség nem fér hozzá, hozzá kell látni a munkához... itt az ideje... a száznál több köcsög most telhet meg... vagy csak húsz, netalántán tíz?... a tíz is jó lenne... de hogyan is legyen? no, de belevág, majd csak lesz valahogy...

Malackához kopogtatott be először. De Malackának sűrgős teendői akadtak. Hogy a takarítás, meg a rendrakás, meg amúgy is megigérte, hogy meglátogatja Bagolyt.
 - És holnap? Akár holnap is mehetnénk mézet gyűjteni...
 - Hát, holnapra is megigértem, hogy elmegyek Bagolyhoz- mentegetőzött Malacka.
 - És a holnapután? Talán még holnaputánig várhatUNK.
 - Hogy holnapután? Nem, nem lehet. Akkor is megigértem Bagolynak, hogy nála teázom.

Így szomorúan mendegélt hazafele Micimackó, útbaejtve Nyuszi házát. Ő épp menne, de a berakás, meg a kapálgatás, no és ott van az öntözés is. De jó, legyen. A barátság az barátság...

Micimackó előkészítette a bödönöket. És máris útra készen volt. Egy nagyon kidolgozott haditervvel. Legalábbis Nyuszinak ezt mondta.
- Megyünk és elvesszük a méhektől, azt ami az enyém. Ennyi a nagy haditerv.
- Ez a haditerv? Ez nem haditerv. Ez csak az, hogy te mit akarsz. De hogyan vesszük el?, ez a kérdés- Nyuszi gyorsan háborodott fel. És sokáig duzzogott. - És ezt csináltad, egész nyáron? Egész nyáron... Ha én ezt tenném, az én répáim és káposztáim haditerv nélkül, hogyan is nőnének?... Micimackó, HADITERV... ez a lényeg, a HA-DI-TERV... jaj, nincs haditerv- mit csinálunk hadterv nélkül?- de azért követte Micimackót.

A megszeppent Mackót csak addig játszodta Micimackó, amíg a méhekhez értek. Itt már egész ijedt-Mackó képét öltötte, de kimutatni Nyuszi előtt, hogy iszkolásra fogná a dolgot, nem merte.

Ezért nekilátott. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fészek hátánál közelítette meg a méheket. Gondolta, észre sem veszik mit ügyködik ott hátul. Ha meg megkérdik, hogy mit is keres, azt mondja, hogy kukacokra fáj a foga és aztán hosszan ecsetelni fogja, hogy még nekük is segít az élősködöktől megszabadulni. Csupa baráti szeretetből. Kis lyukat vájt a fába, amit egyre és egyre nagyobbra tágított. Közben fütyörészett és dúdolgatott. Aztán csak egyszer elért a fészekig, belenyúlt és egy nagy lépet emelt ki belőle. Lemászott a fáról és iszonyú futásnak eredt. A méhek meglepődtek, de nem követték. Kiszopogatta a domb tetején a mézet, azt sem bánta, hogy az aranybarna méz végigcsorog a könyökén. Felbátorodva sikerén, ismét probaútra indult.

  - És én? Én mihez kezdjek? Itt ácsorgom és várom, hogy a haditerved megszülessen. És azt is, hogy kipróbálhasd- duzzogott még mindig Nyuszi. Bár öszintén megvallva elég jól elvolt. Elnézegette a tájat, a szélben lengő fák leveleit. Megnyugvással állapította meg, hogy a cseresznyék jó kövérre híztak. Elbeszélgetett a felé repülő katonaléggyel, skorpióléggyel, hosszan diskurált a két fürgegyíkkal. És a rozsdafarkúnak is elmesélte, nagy fejcsóválva, hogy mit is keres ő, a mezei nyuszi itt a domb tetején. No, de midezt nem tudta Mackó, így duzzogásra fogni a dolgot, csak nyerességgel zárulhatott...
- Hát, Nyuszi, akár be is rakhatnád a mézet a köcsögeimbe... ha már eljöttél segíteni.- Itt jó távol a méhektől, hogy a gyanakvó népség, rá ne jöjjön miben is sántikálunk.

  Ment is egy ideig ez a dolog. A méhek a gyűjtéssel voltak elfoglalva. Szépen ki-be jártak az elülső nyíláson, mit sem sejtve, hogy a hátsón több heti munkájuk eredménye távozik. A méhek keresőútjukon szembetalálkoztak nyuszival és meglepődve állapították meg, hogy Nyuszi mézzel foglalatoskodik. Nevettek is egy nagyot rajta és visszarepültek a családhoz a hírrel, hogy már a nyuszik foga is a mézre fáj. Ezután még többen jöttek arrafele, látni a csodát. Nevettek, sőt hahotáztak, aztán dolgukra tértek.

  Nyuszi, nagy munkája közepedte elkezdte a-nem-szeretem-annyira-ragadok kifejezést felvenni. A keze, a hasa, az orra, a könyöke, de még a bajsza is csupa ragacs volt. Hasonlóképp Mackó is, de ő ezt nagy büszkeséggel fogadta. Pedig összetapadt még a fülén is a pamacs. Nyuszi győzködte serényen, hogy ennyi elég volt. Hogy így, meg úgy, menjenek már haza, amíg a méhek meg nem sejtenek valamit. Meg amúgy is nagyon gyűlekeznek a felhők. Egyre több és egyre feketébbek. A szél is útra kelt. Egyre jobban és jobban fújt. Nyuszit el  is bűvölte. A fűszálak meghajlottak, bókoltak a vihar előtt.  Játszottak, egymással és a széllel.

 Másodpercek alatt zúdult le egy óriási zuhé az égből. Nyuszi nagy örömére. Ujjongott az esőben. És végre a ragacstól is megszabadult. Kurjongatott, úgyhogy Micimackót jobban megijesztette, mint a vihar maga. Mentette a menthetőt. Már nem is maradt volna, csak vigyék száraz helyre kincsüket. Igy mindketten mámorosan tértek haza. Micimackó egy tejbe-vajba fürdő, vagy inkább mézbe fürdött napot tudott maga után. Nyuszi pedig, hogy végre véget ért a megpróbáltatás és sikeresen zárta ezt a napot is...

 És hogy hol vagyok én a mesében? Talán leginkább Malacka módjára, más teendőim után néztem volna. De adtam még egy esélyt a méheknek és kiderült, hogy nem hiába. Jó volt kinnt lenni, jó volt jól megázni és jó volt három napig forgatni a pergetőt... közben a természetben élni, gyíkok után lesni, madarakat csodálni, apró ízeltlábúakkal barátkozni, cseresznyézni... félni és megnyugodni...

nem tudja a bal kéz...

... azt hiszem nem is vagyunk tudatában balkezünk rendkívüli fontosságának, egész addig míg valami baj nem lesz vele... mert akkor nem tudod:

 bekötni a cipőd, megmosni rendesen a kezeid, meggyújtani a gyufát, megkeverni a fazékban a levest, kinyítni a flakont, felhúzni a nadrágod, megtartani a könyvet, míg lapozol, kenyeret szelni, ujjadra tekerni a fonalat, ha horgolni akarsz, megtörölni a hátad, hogy a jobb kezedről ne is beszéljek, bepakkolni a táskába, megfogni két gyerek kezét, levágni a gyerekek körmét, vajjal kenni a kenyeret, habosítani a szappant, hajót hajtogatni, gyorsparancsokat alkalmazni a számítógépen, párnát húzatba húzni, kicsavarni az égőt, levágni víz alatt a vágottvirágok szárát, összetűrni egy lapot, lenyomni a ctrl vagy a shift billentyűket, vízet tölteni egy nagyobb palackból, kihúzni a dugaszból a porszívót, megmosni a hajad, kisimítani az összegyűrt papírt, Áront a karodon vinni, altatni vagy miegymás, tojáshabot verni, begombolni a gombokat, kicserélni a pelust, formát vágni ollóval, kisimítani a lepedőt, leengedni az ágyat, kirázni a frissen mosott ruhákat, vasalni, sepregetni...

gondoltátok volna? mert én nem... tudtam, hogy a bal kezem elég suta, de hogy milyen jó, hogy van, arra csak most eszméltem rá...

húsvéti pillanatok

 persze, hogy mi is... sőt... készülünk ezerrel... hogy tiszta lakásban, tiszta lélekkel kezdhessünk új reggeleket...  hogy hogyan teletek a készülődés napjai? ezekből hoztam el pillanatokat...

egy mosoly- egy szünet erejéig

Széllel szemben 

Nagyanyó úgy gondolta, hogy Áron két-és-majdnem-fél-éves korához illően,  tanuljon meg egy locsolóverset, nehogy elhervadjanak rokon és ismerős lányaink. És nekiálltak:  Nagyanyó: - Én kicsike vagyok...

  Áron: Mama, te nagy vagy!!

Bár, ezt többször eljátszodták, végül sikerült a kis ötsorosat megtanulni. És ismételni naponta többször is. És persze a másik nagyanyó sem maradhatott ki a sorból, neki is elmondták párszor, biztos mi biztos, nagy szégyenbe ne maradjunk. Mama az egyik reggel  próbálta rávenni Áront, hogy még egyszer mondják el a versikét.

Nagyanyó: - Gyere Áron, mondjuk el a verset, úgy ahogy majd Róza mamának fogod mondani...  mire Áron: - Neki már elmondtam!

és ennek ki áll ellen?

 Borbély vagy mégsem?

 A nagytakarítás szüneteiben, a virágaimat babrálva, bár meg nem fésültem őket, de a télen nagyon burjánzó hajtásokat szépen összekötöttem, egy karóhoz erősítettem. Apának ahogy este hazatért, rögtön feltűnt, és komolyan ezt mondta:

  - Ej te virág, nagyon kamaszosan vagy borzos, nem kéne téged egy kicsit megnyírni???- no, ez az a perc, amikor szigorúan tilos apát akár egy percre is felügyelet nélkül hagyni...

segítessz vagy nem segítessz?

Nagy baj nem lehet...

  Tortát sütöttünk (Dobosat!!!) Mátyás közelgő szülinapjára. A gyerekek székre állva a tésztából formákat gyúrtak. Panni készített egy Napocskát, de Mátyás, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy nem rögzítette a sugarakat jól, felemelte a Napot, ami természetesen darabjaira esett. Panni azonnal sírni kezdett. Áron, aki egy virágpor-tartó mellett serénykedett, igyekezett Pannit vigasztalni:
- Panni, ne sírj, van virágpor!- vagyis nem lehet az élet olyan kegyetlen, ha van virágpor...

koncentrálva, de készülnek a sütik az ünnepre

Reggeli indiszkréció

 Áron ahogy reggel kinyitotta a szemét, e kérdést szögezte (szó szerint szögezte) nekem:
  - Aja, te szeleted a cigányokat vagy nem szeleted a cigányokat?
 Ittam a kávémat, élvezve a reggeli csendet és horgolgattam, kihasználva a korai órát, míg a gyerekek jóízűen aludtak. Hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
  - Nincs nekem semmi bajom a cigányokkal- mondom
  - De szeleted vagy nem szeleted a cigányokat?- nem volt kibúvó, tényleg válaszolni kellett...


Megszokni vagy megszökni

 Inkább gyűjtőgető mint vadászó szenvedélyünknek hódolva, apa a gyerekekkel csalán-szedő körútra indult (én persze tudván, hogy nem fogok nagyon jó példával szolgálni, nem is erőltettem, hogy velük tartsak). Persze a gyerekek szívesen csatlakoztak, mint mindenhez, ami kinnt van és ahova menni kell. Apa az uton okítja a gyerekeket:

- A csalán csak kezdetben csíp, aztán megszokja az ember keze és már  nem is érzi.- elmélet rendben. És akkor jöjjön a gyakorlat. Apa lelkesen szedni kezdi, Panni ahogy az elsőhőz nyúl és a kezén megjelennek a foltok, tűri-tűri könny és szó nélkül, aztán megszólal:

- Apa, én úgy gondolom, hogy az én kezem ezt nem fogja megszokni....

elkészültek

készülnek a berzselt tojások

új lakótárs...

néha megjelennek bizonyos állatok hosszabb-rövidebb ideig a lakásunkban... ez alkalommal egy kígyó szegődött hozzánk... no, nem önszántából, nem kopogtatott, nem köszönt illedelmesen és nem kért bebocsájtást éjszakai szállására, hanem apa hozta nekünk megcsodálni, megsimogatni (brrr, megsimogatni?)... no, meg tanulni ezt-azt róla...

 

 Aztán másnap elkirándultak a közeli erdőhőz, ott engedték el... nem kis utat tett meg odáig... szegény önerőből erre nem lett volna képes... de így???!!!