ABC-ünnep

 ...  mert aki már birtokba vette a betűket, annak méltóképpen meg is kell ünnepelnie e nagy teljesítményt, aztán meg jöhet az i, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció...

 

Csukás István: Tanévzáró

Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.

Elő sárkány, elő labda
szállj az égnél magasabbra.
Gyere, állj be a csapatba,
estig ne is hagyjuk abba.

Vár a víz és vár a partja,
vár a nyári rét, a tarka,
szívünk dobog, bőrünk barna,
ki erre fut, ki meg arra.

Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.




 Külön örömömre szolgált, hogy a verset a tanítónéni mondta el a gyerekeknek... persze zárójelben hozzátette, hogy ne a padlásra vigyük, hagyjuk a játékok között az iskolástáskát, hogyha netalántán belebotlunk és épp jobb ötletünk nincs, akkor szívesen lapozgassunk megtelt füzeteinket, könyveinket... hol van ez az "irjál tíz oldal matek feladatot", "olvass ki hat könyvet" és hasonlóktól?... (ami azért nem jelenti azt, hogy nem írunk tíz oldal matek feladatot, vagy nem olvasunk ki hat könyvet... de azért sokkal jobban esik, ha ezt nem parancsszóra vagy kötelességből tesszük... nem?) 

  és az is külön örömömre szolgál, hogy mosmár Matyival együtt olvashatunk, sőt, akár ő is olvashat nekem mesét... majd kifekszem a Napra, süttetem a Hasam és elégedetten hallgatom, hogy a fiam mesét olvas, NEKEM... és én nem igérem, hogy nem alszom bele a sorokba...

 és a végére hadd jöjjön egy hipp-hipp-hurrá... itt a vakáció!!!! jujuj, itt a vakációóóóóó

sűrű hetek

 szeretem mikor zajlanak körülöttünk az események... mikor reggel ki kell pattanni az ágyból, hogy biztosra tudjam valahová elérünk, mikor tudom, hogy van miért talpalni egész nap, mert délután valami csodálatos dolog vár ránk... és aztán megpihenni, csodálva a gyerekeimet... és elfelejteni minden rohanást és talpálást... és csak a percnek élni...

  A hét különösen zsúfolt volt, de ez el is várható egy anyák napi vagy inkább heti ünneptől...  egyik nap táncházba mentünk, kis kincs a mi kis városunkban... és megpihetnünk...

... nézni a táncos kis lábakat... forognak, pörögnek, egyes és kettős csárdást járnak, csettintenek, medvét fognak, barátot keresnek, zsidót jókedvre derítenek, és nem utolsó sorban hihetetlen módon szívják magukba kultúránk apró csíráit...

 Pénteken anyák napi ünnepély volt a Panniék óvijába...  közös anya-gyerek alkotással, versekkel és énekekkel és ügyességi versennyel... jók ezek a nem hagyományos ünnepek... jókat lehet nevetni és nem utolsó sorban örülni a győzelemnek, merthogy minden versenyt mi a Tulipánok nyertünk: a talicskázósat is, a puzzle-kirakósat is és a labdakeresőset is... Panni rendkívül büszke volt a teljesítményünkre...

  A verse arról szólt, hogy ha egy téren millió-egy gyerek állna, akkor is megtalálná őt az ő édesanyja... kéremszépen lehet ilyen szőszke-fejet nem megtalálni bárhány gyerek között?

 
Vasárnap pedig a Matyiék ünnepélye... Könnyes szemeim csak addig árulkodtak meghatottságomról, míg észre nem vettem az a lezserséget, amivel a kis versét elmondta... merthogy egy adott pillanatban lezserül a kezét a zsebébe rakta és mit sem törödött, hogy más katonás-vigyázban tisztelgett a szerepen... hiába, na... kiköpött anyja...

Az óriás-malacfüleket pedig nem azért kapta, mert ő a legrosszabb a suliban... egy mesében volt az öreg disznó... és meg kell mondjam jó disznó volt... büszke vagyok rá...

 Árontól pedig egy újabb aranyköpést hoztam... Nehéz megjegyezni minden aranyos mondását, szórakozni viszont annál inkább lehet, talán egész nap ezt tesszük mellette... 

 Áron áll az ablakban, a virágokon áthajolva nézi, mi minden történik az utcán. Hátrafordul és megjegyzi:
  - Anya, együnk virágot!
  - Áron, nem eszünk mi virágot, nem vagyunk mi kecskék.
  - Anya, kecskék vagyunk...együnk virágot.
  - Áron, nem vagy kecske. A kecskék mekegnek.- mire Áron egy mekegő-gágogó hangot hallat.
  -De kecske vagyok.- mondja
  - Áron a kecskéknek van szakálluk. Milyen kecske vagy, ha neked nincs szakállad?
  - Gida...
 hát, igen...

Isten éltessen!

 kicsi Mátyásom...

 Az nem baj, hogy nőnek és már a nagy fiam 8 éves... az a baj, hogy ilyen hamar telik az idő...

húsvéti pillanatok

 persze, hogy mi is... sőt... készülünk ezerrel... hogy tiszta lakásban, tiszta lélekkel kezdhessünk új reggeleket...  hogy hogyan teletek a készülődés napjai? ezekből hoztam el pillanatokat...

egy mosoly- egy szünet erejéig

Széllel szemben 

Nagyanyó úgy gondolta, hogy Áron két-és-majdnem-fél-éves korához illően,  tanuljon meg egy locsolóverset, nehogy elhervadjanak rokon és ismerős lányaink. És nekiálltak:  Nagyanyó: - Én kicsike vagyok...

  Áron: Mama, te nagy vagy!!

Bár, ezt többször eljátszodták, végül sikerült a kis ötsorosat megtanulni. És ismételni naponta többször is. És persze a másik nagyanyó sem maradhatott ki a sorból, neki is elmondták párszor, biztos mi biztos, nagy szégyenbe ne maradjunk. Mama az egyik reggel  próbálta rávenni Áront, hogy még egyszer mondják el a versikét.

Nagyanyó: - Gyere Áron, mondjuk el a verset, úgy ahogy majd Róza mamának fogod mondani...  mire Áron: - Neki már elmondtam!

és ennek ki áll ellen?

 Borbély vagy mégsem?

 A nagytakarítás szüneteiben, a virágaimat babrálva, bár meg nem fésültem őket, de a télen nagyon burjánzó hajtásokat szépen összekötöttem, egy karóhoz erősítettem. Apának ahogy este hazatért, rögtön feltűnt, és komolyan ezt mondta:

  - Ej te virág, nagyon kamaszosan vagy borzos, nem kéne téged egy kicsit megnyírni???- no, ez az a perc, amikor szigorúan tilos apát akár egy percre is felügyelet nélkül hagyni...

segítessz vagy nem segítessz?

Nagy baj nem lehet...

  Tortát sütöttünk (Dobosat!!!) Mátyás közelgő szülinapjára. A gyerekek székre állva a tésztából formákat gyúrtak. Panni készített egy Napocskát, de Mátyás, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy nem rögzítette a sugarakat jól, felemelte a Napot, ami természetesen darabjaira esett. Panni azonnal sírni kezdett. Áron, aki egy virágpor-tartó mellett serénykedett, igyekezett Pannit vigasztalni:
- Panni, ne sírj, van virágpor!- vagyis nem lehet az élet olyan kegyetlen, ha van virágpor...

koncentrálva, de készülnek a sütik az ünnepre

Reggeli indiszkréció

 Áron ahogy reggel kinyitotta a szemét, e kérdést szögezte (szó szerint szögezte) nekem:
  - Aja, te szeleted a cigányokat vagy nem szeleted a cigányokat?
 Ittam a kávémat, élvezve a reggeli csendet és horgolgattam, kihasználva a korai órát, míg a gyerekek jóízűen aludtak. Hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
  - Nincs nekem semmi bajom a cigányokkal- mondom
  - De szeleted vagy nem szeleted a cigányokat?- nem volt kibúvó, tényleg válaszolni kellett...


Megszokni vagy megszökni

 Inkább gyűjtőgető mint vadászó szenvedélyünknek hódolva, apa a gyerekekkel csalán-szedő körútra indult (én persze tudván, hogy nem fogok nagyon jó példával szolgálni, nem is erőltettem, hogy velük tartsak). Persze a gyerekek szívesen csatlakoztak, mint mindenhez, ami kinnt van és ahova menni kell. Apa az uton okítja a gyerekeket:

- A csalán csak kezdetben csíp, aztán megszokja az ember keze és már  nem is érzi.- elmélet rendben. És akkor jöjjön a gyakorlat. Apa lelkesen szedni kezdi, Panni ahogy az elsőhőz nyúl és a kezén megjelennek a foltok, tűri-tűri könny és szó nélkül, aztán megszólal:

- Apa, én úgy gondolom, hogy az én kezem ezt nem fogja megszokni....

elkészültek

készülnek a berzselt tojások